Gyűrűk Ura
[Bejelentkezés]
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
[Menü]
 
[Gyűrűk Ura]
 
[Szereplők]
 
[Helyszínek]
 
[Fajok]
 
[Extra]
 
[Filmography]
 
[Öltöztető]
 
[Humor]
 
[Halgass/Nézz]
 
[Moria]

Mória (más néven Khazad-dûm, Törptárna vagy A fekete tárna) J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regényéhez kapcsolódó elképzelt világ helyeinek egyike.

Földrajza

Mória Középföldén, az Eriadort és Rhovaniont elválasztó észak-déli irányú Ködhegység gyomrában elhelyezkedő, a törpök által épített földalatti barlang-városállam. A hegységet széltében, nyugat-keleti irányban szeli át. Mória sokszintű bányarendszerét megannyi alagút, tágas csarnok, mélyen a földbe nyúló tárna sokasága alkotja, mely a törpök egykori híres gazdagságát dícséri.

A városnak két nagy kapuja van, az egyik nyugaton, a másik keleten.

Mória volt Középfölde egyik legnagyobb és legnagyobb gazdasági jelentőségű bányája. Gazdagsága nem elsősorban a vas, ezüst, vagy arany kitermeléséből származott, hanem a mithril nevű rendkívül értékes (és általában hadászati célokra használt) nemesfém bányászatából, melyet sehol máshol nem lehetett megtalálni.

Történelme

Figyelem: Itt a cselekmény részleteit vagy a végkifejletét is olvashatod.

Alapítójának, Durinnak népe évezredeken át élt és gyarapította vagyonát Ködhegység hegyei alatti építményben, mindaddig, míg a harmadkor közepe idején, Szauron színrelépése körül el nem néptelenedett, később a sötét erők szállták meg [1].

Móriát Durin, a Törpök Hét Atyjának egyike (a hét közül a Hosszúszakállúak nemzetségének őse) alapította, amikor még csak a csillagok világították meg a világot, néhány ezer évvel az ember megjelenése előtt. Nem sokkal a tündék érkezése után Durin és népe, felébredésük helyéről, a Ködhegység északi részén lévő Gundabad hegyétől – ahová még Aule rejtette őket [2] – délre vándorolt és utazásuk során a hegység egy magas völgyében tóra bukkantak. Durin a víztükörbe pillanva arra lett figyelmes, hogy a csillagok visszatükröződései korona alakba vették körül a fejét. Ezt Durin kedvező jelnek ítélte és városát a tóhoz közeli hegyekben épíette fel. A tavat Kheled-zarâmnak , a Tükörtónak nevezte és nagy tiszeletben álló hely lett a töpök között, a várost Khazad-dûmnak (a közös nyelven Törptárnának) nevezte. A sindák Hadhodrondnak, a noldák Casarrondonak nevezik.

Durin lett Khazad-dûm első királya, de mivel sok leszármazottja rendkívüli módon hasonlított rá és sokakat szintén Durinnak neveztek, úgy tartották, hogy Khazad-dûm királyai képében I. Durin jön vissza mindig.

A Másodkor során a thangorodrimi háború pusztította nyugati tartományokból, a nogrodi és belegosti törpök közül sokan vándoroltak Móriába és gyarapították Khazad-dûm erejét és gazdagságát. A khazad-dûmi törpök barátságban éltek Eregionnal, a nemestündék (noldák) egyik, szomszédos államával, de ez a barátság véget ért, miután Szauron elkészítette a hatalom gyűrűit és Eregion elpusztult. Mória kapuja bezárult Szauron előtt és kívülről nem tudta meghódítani a törptárnákat.

Mória kincse a mithril volt, melynek kibányászásához csak a törpök értettek. A harmadkor 1980-as évében azonban már a legtöbb elérhető mithril telért is kimerítették. Ekkor további mithril telérek után kutatva túl mélyre merészkedtek a föld gyomrába, ahol felébredt egy még az ősidőkben, Morgoth thangorodrimi legyőzése után ide menekült rettenetes erejű gonosz lény, egy balrog. A törpök ébresztették-e föl, vagy Szauron uszította rá a Móriát hősiesen védő törpökre nem tudni, de a lény az akkori király, VI. Durin, egy évvel később (h.k. 1981) pedig fia, I. Náin halálát okozta. A törpök sem legyőzni, sem elkergetni nem tudták Durin vesztét, ahogy a szörnyűséges árnyat nevezték, és még ebben az évben elhagyták ősi szállásukat, amit 2480-tól kezdve Szauron elkezdett benépesíteni saját teremtményeivel. Ettől kezdve Khazad-dûm sötét és gonosz hely lett, melyet a tündék Móriának, a Fekete Bányának neveztek.

Móriába kétszer merészkedtek vissza a törpök a Gyűrűháború idejéig.

Az első kísérlet során (h.k. 2793) az Arany Szmóg nevű sárkány erebori dúlásából menekült Thrór kis számú rokonsága (mint fia, Nár, és II. Thráin) Dúnföldre menekült. Az öregedő és elmebeli képességeit teljes mértékben vélhetően már nem bíró Thrór egyedül merészkedett be Mória kapuján, ahol azonnal megölte őt az ott tanyázó ork-vezér, Azog. Ezzel kezdődött a ködhegységi orkok és törpök háborúja (2793-2799). A törpök kegyetlenül irtották az orkokat, akik végül Móriában gyülekeztek össze. A döntő csatában (nanduhirioni csata), bár Azog párviadalban megölte az egyik törp-vezért, Náint, a törpök győztek, a fiatal Náin fia Dáin (a Vaslábú) pedig lenyeste apja gyilkosának fejét piros fejszéjével. A törpök azonban féltek a balrogtól, így nem telepedtek vissza Móriába. Az Azog fia Bolg vezette hatalmas ork-sereg az északi Öt Sereg Csatájában sem tudott bosszút állni a törpökön, akiket Dáin vezetett. Dáin a csata után újjáalapította a felzavart és Esgarothban az Íjas Bard nevű ember által megölt Arany Szmógtól visszafoglalt Erebor királyságát.

2989-ben egy nagy csapat erebori törp Fundin fia Balin vezetésével kiverte a még ott tartózkodó orkok nagy részét Móriából, és Balint vezérükké választva új királyságot alapítottak. 2994-ben azonban az orkok visszafoglalták Móriát, és mindenkit lemészároltak.

 
[Mai dátum]
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
[Pontos idő]
 
[Ezek ti vagytok!]
Indulás: 2006-11-08
 
[Írj a szerk. -nek]

Szivesen várom mindenki levelét!!

Garandtáltan válaszolok!!!

Címem: [legike@citromail.hu]

 
[Chat]
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
[Szavazás]
Felmérés
Melyik a kedvenc ünneped?

Karácsony
Szilveszter
Húsvét
Születésnap
Névnap
Március 15.
Augusztus 20.
Valentin nap
Más -> írd a más menübe!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
[A hónap...]
 
[Szavazás 2.]
Felmérés
Hány éves vagy??

0-6
7-10
11-13
14-16
17-20
21-25
26- felett
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
[Thank's for...]
Köszi, hogy már több mint 100-an voltatok itt!!!
 
[Site infó]

Site by:

-Legike-

Desing by:

Demonny ( gportal.hu/creativedesing )

Üzemeltető:

G-portal

Látogatotság:

493 (2007.01.01.- éig)

Átlag látogatotság:

8.1

Felhasználók:

4 + én

Az eddig legforgalmasabb nap:

2006.11.17.


Az eddig legforgalmasabb nap látogatottsága:

29

*!Beállítás Kezdőlapnak!*

*!Tégy a kedvencekhez!*

*!Nyomtatás!*

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.